Zárcsere Újpest és azon kívül.

Zárcsere a legnagyobb mértékben szükséges Újpest területén. Újpestet Budapest legnagyobb kerületekén tartják számon nemhiába hiszen népessége minimum negyvenezer fő fölötti. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a modernizált lakókörnyezet frissítésével közel kilencszáz ezer négyzetméter gondozott parkrész teszi lehetővé a szabadba vágyó Újpesti lakosok sokaságát. Igen ám de ez a park sok-helyen új építésű lakások vagy lakótelepek közelében helyezkednek el.

Ez meglehetősen nagy táptalajt nyújthat az illetéktelen behatolók számára hiszen megbújva, kifigyelve, juthatnak hozzá féltve őrzött értékeinkhez. Természetesnek mondható, hogy minden lakos másképpen védekezik és védi értékeit a megfelelő tartományban amit megengedhet magának. Ám sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a kulcs elfordításakor mekkora védelem alakul ki ezen ingóságok köré. Zárcsere Újpest szolgáltatásunkat azért hoztuk létre mert a biztonságtechnika irányából egy betűt nem lehet olvasni vagy hallgatni a médiából. Minden egyes felhasználónak jóga van biztonságban élni feltéve ha él ezzel a jogával és nem a szomszédra, vagy egy barkácsbolti eladóra bízza értékeit.

Személyes kapcsolat kell a helytelen dolgok megvilágítására amely csakis a helyszínen lehetséges. Nem lehetséges a telefonban vagy egy eladópult belső oldaláról megvilágítani a biztonság kérdését. Ezért zárcserékkel kapcsolatos szolgáltatásainkat Újpest területén éjjel nappal igénybe veheti.

 

ZÁRCSERÉVEL KAPCSOLATOS ÚJPESTI SZOLGÁLTATÁSAINK

 

  • PANELHÁZI AJTÓ 
  • VAS, FÉM, BEJÁRATI AJTÓ
  • MŰANYAG BIZTONSÁGI AJTÓ
  • KÍNAI FÉM AJTÓ
  • BIZTONSÁGI AJTÓ
  • HISEC KÍNAI BEJÁRATI AJTÓ
  • ŰVEG AJTÓK
  • HEVEDERZÁRAK
  • POSTALÁDA
  • KERTKAPÚ
  • TÁROLÓ
  • GARÁZS
  • NYARALÓ

Zárcseréjét Újpest területén egy órán belül órvosolhatja. Szolgáltatásaink minden igényt kimerítően a biztonság szemmel tartása mellett és kivitelezés szerint a helyszínen biztosítható és elérhető. Ehhez óriási mértékű szakértelem és árukészlet áll rendelkezésre mely az elmúlt évek munkásságával lett teljes. Nincs szükség órákat tölteni a városi közlekedéssel, barkácsbolti eladók sajátos üzletpolitikájának meghalgatásával mikor a helyszínen a zárcseréket végző szakember ajánlását halgathatja meg és kivitelezését tarthatja szemmel akár éjjel akkár nappal. Előnyös helyzet lehet az Ön számára hiszen szakértelmünkkel megóvhatja ingatlanjában és egyéb területeken felhalmozott reálértékét. 

 

ZÁRCSERE ÚJPEST SZOLGÁLTATÁSAI AZ ALÁBBI UTCÁKBAN INGYENES

Ady Endre utca 1044
Alsó utca 1044
Ambrus Zoltán utca 1047
Ankara köz 1045
Anód utca 1044
Anonymus utca 1045
Aradi utca 1043
Arany János utca 1047
Árpád út 1045
Aschner Lipót tér
Bagolyvár köz 1048
Bajza József utca 1046
Bárdos Artúr utca 1041
Baross utca 1047
Báthori utca 1047
Batthyány utca 1047
Bécsi utca 1045
Béke tér 1044
Béla utca 1044
Bem utca 1047
Berzeviczy Gergely utca 1042
Berzsenyi Dániel tér 1046
Bezerédi köz 1044
Bezerédi utca 1044
Blaha Lujza utca 1046
Bocskai utca 1043
Bólyai Farkas utca 1046
Bőrfestő utca 1048
Bőröndös utca 1048
Brassói utca 1046
Bródy Imre utca 1047
Brüsszeli utca 1045
Bucka utca 1046
Chinoin utca 1045
Corvin utca 1041
Csányi László utca 1043
Csengery utca 1041
Cserző
Deák Ferenc utca 1047
Dessewffy utca 1041
Dobó utca 1041
Dugonics utca 1045
Dunakeszi utca 1046
Eperjesi utca 1046

Zárcsere Újpest


Erdősor út 1046
Erkel Gyula utca 1046
Erzsébet utca 1045
Fadrusz János utca 1044
Falemez utca 1048
Fóti út 1046
Frangepán utca 1044
Futó utca 1046
Fűzfa utca 1044
Galopp utca 1046
Garam utca 1044
Garay utca 1044
Gárdi Jenő utca 1047
Gárdonyi Géza utca 1044
Gémes József utca 1048
Görgey Artúr út 1042
Gyapjúszövő köz 1045
Gyapjúszövő utca 1045
Hajló utca 1048
Hajnal utca 1045
Hárfa utca 1046
Hargita utca 1048
Homoktövis utca 1048
Hortenzia utca 1044
Intarzia utca 1048
Irányi Dániel utca 1047
István út 1042
Istvántelki út 1045
Izzó utca 1044
Janda Vilmos köz 1047
Janda Vilmos utca 1047
Járműtelep utca 1048
Jegenyefa utca 1044
Jókai utca 1042
Jósika utca 1046

Zárcsere Újpesten


Kassai utca 1042
Katona József utca 1045
Kazinczy utca 1041
Kemény Gusztáv utca 1042
Kikötő utca 1044
Kinizsi utca 1046
Király utca 1042
Kisfaludy utca 1044
Kiss Ernő utca 1046
Kiss János utca 1041
Kisvölgy utca 1046
Klapka György utca 1046
Klára utca 1045
Klauzál utca 1046
Knézits Károly utca 1046
Kölcsey utca 1041
Komp utca 1044
Kordován tér 1048
Kórház utca 1045
Korond utca 1048
Kosár utca 104
Kunhalom utca 1046
Labdarúgó köz 1047
Labdarúgó utca 1047
Labdaverő utca 1047
Laborfalvi Róza utca 1041
Lahner György utca 1046
Lőcsei utca 1046
Lórántffy Zsuzsanna utca 1043
Madách utca 1046
Madridi utca 1045
Mády Lajos utca 1041
Malomvíz utca 1048
Mártírok út 1043
Mikes Kelemen utca 1046
Mikszáth Kálmán utca 1046
Mildenberger köz 1047
Mildenberger utca 1047
Munkácsy Mihály utca 1046
Nagyszombati utca 1044
Nagyváradi utca 1044
Nap utca 1045
Németi Ernő utca 1047
Népsziget 1044
Nyár utca 1045
Nyárfa utca 1044
Ódry utca 1045
Orgona köz 1046
Ősz utca 1045
Pácoló utca 1048
Perényi Zsigmond utca 1047
Petőfi tér 1042
Petőfi utca 1042
Pihenő köz 1044
Pöltenberg Ernő utca 1046
Pozsonyi utca 1045
Rózsabokor utca 1044
Sárpatak utca 1048
Schweidel utca 1047
Szabadkai utca 1047
Szabolcsi Bence tér 1046
Szabolcska Mihály utca 1044
Széchenyi tér 1045
Széchenyi utca 1041
Székes utca 1048
Székpatak utca 1048
Szent Imre utca 1046
Szent István tér 1042
Szent László tér 1046
Szérűskert utca 1046

Zárcserék Újpesten

Szigeti József utca 1041
Szíjgyártó utca
Szófia utca 1045
Szőnyi István utca 1046
Tábor utca 1046
Tanoda tér 1043
Tátra utca 1046
Tavasz utca 1045
Tél utca 1045
Telkes utca 1046
Temesvári utca 1043
Templom utca 1041
Tomori utca 1044
Tompa utca 1044
Török Ignác utca 1046
Üdülő sor 1044
Ügető utca 1046
Ugró Gyula sor 1046
Újkisház utca 1046
Ungvári utca 1044
Úttörő utca 1046
Váci út 1044
Vadgesztenye utca 1046
Vécsey köz 1046
Virág utca 1045
Vörösmarty utca 1047
Wesselényi utca 1046
Závodszky Zoltán utca 1041
Zichy Mihály utca 1045
Zsilip utca 1044.

 

Azonban ha rajtunk kívül álló okok miatt, visszamondja a zárcsere Újpest címszó alatti munkát a megrendelésétől számított 15 perc múlva, kiszállási díjat számítunk fel mely 5.000 Forint +áfa.